Tanév kezdés 2014/2015

Tisztelt Szülők!

Hamarosan megkezdődik a 2014/15. tanév, ezért az iskolakezdéssel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk Önöket:

1) Évnyitó ünnepség

A tanévnyitó ünnepséget 2014. szeptember 1-én (hétfőn) délelőtt 8.00 órakor tartjuk az iskola tornatermében. A rendezvényre a Szülőket is szeretettel várjuk, a gyerekeknek alkalomhoz illő ünneplő ruha viselése kötelező. A tanévévnyitó után megkezdődik az oktatás, a gyerekek 12.15-ig az iskolában maradnak, ezért jegyzetfüzetet, tollat, ceruzát hozzanak magukkal.

2) Napközi, tanulószoba

Az alsó tagozatosok számára már az első naptól biztosítjuk a napközit, a felső tagozatban a tanulószoba csak szeptember 8-tól indul. A tanulószobai ellátás igénylőlapját jelen levélhez mellékeljük és kérjük legkésőbb augusztus 27-ig aláírva visszajuttatni. Azok számára, akik a határidőig nem jelzik igényüket, az első félévben nem tudunk délutáni ellátást biztosítani.

3) Tankönyvek

A tankönyvek augusztus 28-án és 29-én vehetők át az iskolában, illetve szeptember 1-én, az első tanítási napon. A tankönyvek árának befizetését kérjük igazolni a csekk bemutatásával azoktól, akik nem jogosultak ingyenes tankönyvre. Kérjük, az ingyenes tankönyvekkel kapcsolatos igazolásokat pótolják, akik nem adták le az igénylőlappal együtt, mert ezek hiányában a tankönyveket nem áll módunkban kiadni.  A tankönyveket Ernszt Éva tanárnőnél lehet átvenni. 

4) Ebédbefizetés

Szeptember hónapra az étkezés térítési díját augusztus 18-töl 25-ig a pénztárban szíveskedjenek befizetni.  Amennyiben ez nem megoldható, de igénylik az étkeztetést, kérjük, hogy értesítsenek bennünket telefonon a 407-9554 telefonszámon.

Pótbefizetésre lehetőséget augusztus 26-án biztosítunk. 

Amennyiben hiányzás miatt szeretnének ebédet lemondani, azt kérjük, hogy egy nappal előtte reggel 9.00 óráig jelezzék.

A kedvezményes ebédeltetés igénybevételéhez az igazolásokat a befizetéskor kérjük a titkárságon leadni.

Az étkezési díjak szeptember hónapra az alábbiak szerint alakulnak:

ISKOLA:

csak ebéd:    22 nap X 460 Ft =  10.120 Ft
               egész nap (3 étkezés):    22 nap X 680 Ft =  14.960 Ft        

ÓVODA:

               egész nap (3 étkezés):    22 nap X 610 Ft =  13.420 Ft

5) Kedvezmények

A mellékelten megküldött nyilatkozatot szíveskedjen kitöltve, jogosultság esetén az azt igazoló dokumentumokkal együtt (fénymásolat elegendő) a megadott időpontokig az iskola titkárságára eljuttatni. Ezek hiányában nem áll módunkban a kedvezményeket megadni.

6) Szeptemberi aktuális programjaink

Szeptember    1.  (hétfő)    8.00.   ünnepélyes tanévnyitó ünnepség

Szeptember  12.  (péntek ) 17.00.  tanévnyitó szülői értekezlet

 

A sikeres és hatékony együttműködés reményében  kívánok jó felkészülést a közelgő tanévhez, 

 

Budapest, 2014. augusztus 11.

 

Tisztelettel:

Bernáth Sándor

igazgató